Ítélet ellenére is dinamikusan erősödik a szakszervezet.

A közért, a munkavállalókért való harcias kiállása okán a TMRSZ főtitkárának meghurcolása tovább tart. A szakszervezeti vezetőt azért fosztották meg a rangjától, mert kiállt a nyomorpályára tett munkavállalókért és a törvénytelensége miatt a magyar néptől bocsánatot kért

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2010. december 8. napján megtartott nyilvános ülésen 2 rendbeli bujtogatás vétségében jogerősítette az első fokú bíróság ítéletét.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság indoklásában teljesen ellentmondó érvelést fejtett ki. Egyrészt azt állította, hogy „az Emberi Jogok Bírósága – miként arra az Alkotmánybíróság is határozatában hivatkozik – gyakorlatában úgy foglalt állást, hogy a kritikai, de jobbító szándékú és a meglévő problémák feltárásával, azok kiküszöbölésére irányuló vélemények nem korlátozhatóak a hivatásos állomány körében sem.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság másrészt azt állította a fentiek megfogalmazottakkal teljes mértékben ellentétesen és okszerűtlenül, szűkítően, módon belebonyolódva indoklásába, hogy a főtitkárra a véleménynyilvánítás szabadsága nem vonatkozik.

Idézet az ítéletből (szó szerint):

„ a vádlott által közzétett dokumentumok azonban nem tekinthetők ilyennek, azok egyoldalú és valóságtartalmukat illetően is nehezen ellenőrizhető bírálatokat fogalmaznak meg, amelyek az említett körbe nem illeszthetők. A Hszt.18.§. (5) bekezdésében írtak szerint a szolgálati rendet és fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő és nem terjeszthet. A másodfokú bíróság álláspontja szerint e tilalomba ütközött a főtitkár azon cselekménye, hogy a vádiratban írt dokumentumokat a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tette.”

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság ítéletében a fent idézetteknél értelmezhetetlen az, hogy a bíróság szerint a főtitkár „ véleménynyilvánítása „ valóságtartalma nehezen ellenőrizhető bírálat.

Tehát a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság szerint a vélemény nyilvánítás szabadsága mindenkire vonatkozik, csak Szima Judit főtitkárra nem.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság által hozott ítéletben valótlanul állították, hogy sajtóterméket állított elő a vádlott, azaz a főtitkár Szima Judit, mivel a vádiratban semmiféle sajtótermék előállításáról nem volt szó.

A TMRSZ főtitkárát az alábbiak alapján ítélték el 2 rendbeli bujtogatás vétsége miatt és mondta ki méltatlannak, ami által a rendőr alezredesi rangjától is megfosztotta.

A teljesség igénye nélkül

(szó szerinti idézetek az elsőfokú ítélet indokolásából):

1. „Rendszeres az ellentételezés nélküli túlmunka végeztetése…”

2. „Nyilvánvaló járandóságokat nem fizetnek ki évek óta a kisrendőröknek..”

3. „A rendőri vezető kiválasztása urambátyám alapon történik évek óta és egyre nagyobb arányban. Ma már szinte csak az lehet rendőri vezető, akinek vagy politikai támogatottsága van, vagy pedig rendőri vezetők rokona, egyenesági leszármazottja. (…) Évtizedes múlttal rendelkező, tapasztalt, az állomány által elfogadott személyeket csak azért nem emelnek vezetővé, mert nincs patrónusuk. Egyre több az alkalmatlan, hátszéllel rendelkező rendőri vezető.”

4. „A rendőri vezetők nyilvánvaló jogsértései rossz példát mutatnak a végrehajtó állomány számára…”

5. „Szinte kivétel nélkül a legtöbb kerületi kapitányságon a vezetők „adományokat” kapnak autókereskedésektől […J. Ez a korrupció melegágya. Miközben a kisrendőröknek km korlátozás van életben.”

6. „Ez a legjellemzőbb ma a rendőri vezetőkre. Jogsértések, törvénytelenségek, majd ha ezt szóvá tesszük, akkor elvtelenül visszatámadnak, ellehetetleníteni próbálnak, büntetőfeljelentéseket tesznek, bíróságokon hecceléssel vádolják a tenni akaró, a megújulást, megtisztulást szorgalmazó javaslatainkat. A rendőrség jelenlegi vezetői garnitúrájának nagy része szakmaiatlan, embertelen és jogsértő módon irányítja a rendőrök mindennapi munkáját.”

7. „Álláspontunk szerint a politikusok felelősségére vezethető vissza mindez, akik elnézik, hogy rendőri vezetők kétes vállalkozói kapcsolatokat építsenek, hogy lábbal tiporják a munkajogi és emberi jogi normákat, hogy pazarló és bűnös módon herdálják el a közpénzt és cserébe a rendőri vezetők a politika elvárása szerint értelmeznek alapvető emberi jogokat szabályozó jogszabályi rendelkezéseket. Jelenleg nincs alkalmas rendőri vezetői garnitúra, csak hatalmaskodás, pökhendiség, a politika felé egymást túllicitáló szakmaiatlan, képzetlen rendőri vezetői réteg, mert az aktuális politikai hatalom irányítja és kézivezérli a jogszabályi rendelkezések helyett a rendőri vezetőket. Ha pedig az aktuálpolitikai érdeke úgy kívánja, akkor látványosan beáldozza a mórt, aki megtette kötelességét, és viheti magával a balhét. […] Milyen rendőrség az, ahol előre borítékolható, hogy sátoros ünnepekkor mely rendőrségi dolgozók kapnak jutalmat? […] Ezt a szégyenteljes közpénz osztogatást az ORFK azzal fejelte meg, hogy minden évben karácsony előtt többszázezer forintos jutalmakat osztott ki a vezetői állománynak titokban. Addig a végrehajtói réteg alulfinanszírozott, fizetése mára már a számlák kifizetésére sem elegendő.”

8. „Csak éppenséggel a mai napig olyan rendőri vezetők vannak nagy arányban a rendőrségen, akik a fenti — példálózó jelleggel felsorolt — cselekményeket és ehhez hasonló parancsnoki visszaéléseket nap, mint nap elkövetik. A morális lezüllesztés pedig évek óta folyik, évek óta tudja a politika, hogy a rendőrség vezetésével problémák vannak. [.. .j Bűnöző kisrendőrök és politikailag felelős rendőri vezetők. Pedig fejétől bűzlik a hal, ez az egész züllesztés a rendőri vezetők prostituálódásával kezdődött. […] Miért csodálkozunk azon, hogy amikor törvénysértő, hatalmaskodó kiskirály rendőri vezetők jogsértései következmények nélkül maradnak, akkor egyes kisrendőrök is veszik maguknak a bátorságot, hogy törvénysértéseket kövessenek el?”

9. „A rendőri vezetői hatalmaskodások, a rendőr komisszárok térnyerése, a rendőri vezetés belterjessé válása, és a mindenkori politikai hatalom kézi vezérlése ellen.”

10. „Törvényeken felülemelkedő rendőri vezetők gátlástalan jogsértései büntetlenül maradtak, maradnak, sőt kitüntetéseket vesznek fel, amikor az aktuális hatalom szája íze szerint veretik szét a felhergelt kisrendőrökkel az utcán elégedetlenkedő, mindenükből kisemmizni akart emberek ezreit, tízezreit.”

11. „a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete együttérzését fejezi ki, és elnézését kéri azoknak a magyar állampolgár társainknak, akiket prostituálódott rendőri vezetőink és bűnös magatartású rendőr „kollégáink” tevékenysége jogaiban, emberi mivoltában sértett, meggyalázott.”

12.” a magyar rendőrség beosztotti állománya egyre jobban kisemmizett, saját vezető által sok esetben megalázott”

13. „ a rendőrség egyes vezetői aktívan ténykednek azért, hogy az utca állampolgárát az utcán szolgálatot teljesítő kisrendőrök ne „szolgálják és védjék”, hanem büntessék!”

14. „Természetesen a TMRSZ-nek eddig sem voltak illúziói, hogy az ORFK vezetője a pártállami tanácselnöksége idején megszokott módszereket 2009-ben is ugyanazzal a természetességgel kívánja alkalmazni, mint amelyben egykor szocializálódott. Az ORFK vezetője napról-napra tanúbizonyságát adja annak, hogy a Rendőrség vezetésénél sokkal jobban ért pajzán versek írogatásához, a TMRSZ munkájának akadályozásához, vagy akár egy rendőrségi popzenekar menedzseléséhez, mintsem, hogy együttműködjön a rendőrség azon reprezentatív szakszervezetével, amelynek soraiban legnagyobb arányban találhatók meg az utcai szolgálatot teljesítő közrendőrök.” stb.

A rendszer torz működésének segítői mondtak ítéletet egy szakszervezeti vezető felett, és ez a rendszer csődje.

A TMRSZ álláspontja az, hogy a TMRSZ főtitkára nem követett el bűncselekményt, közszereplőnek minősül, aki a munkáját kiemelkedően végezte és végzi a mai napig a rendőrök, a rendőrségi állományban dolgozók jogainak megvédése érdekében.

A TMRSZ a valós érdekképviselettel mára már a legnagyobb rendőrségi szakszervezetté nőtte ki magát.

Annak hírére pedig, hogy a TMRSZ főtitkárával milyen méltatlanul bántak el, a rendőrségen dolgozó munkavállalók közül egy hónap alatt 500 fő lépett be a TMRSZ-be.

A bírói döntés így hozzásegítette szakszervezetünket ahhoz, hogy még több rendőrségi dolgozó, a szakszervezet munkáját támogató állampolgár a mi érdekvédelmi szervezetünket válassza, erősítve ezzel az érdekérvényesítő munkánkat.

 

 

Bővebben:

 

1. a O522viszaelesek.doc megnevezésű, „Szekszárd/Budapest” keltezési helyű, 6 oldalas — a vádlott aláírásával ellátott, 2007. május 23-án kelt — dokumentum, „Tájékoztató — a teljesség igénye nélkül — a rendőrség Vezetői részéről tapasztalt visszaélésekről, mely kihatással volt, és van a kollégáinkra, az állampolgárokra” címmel

2. A 0519allasfoglalastisztulasra.doc megnevezésű, „Szekszárd/Budapest” keltezési helyű, 2 oldalas — a vádlott aláírásával ellátott, 2007. május 20-án kelt – dokumentum, „TMRSZ állásfoglalása” címmel

3. A 2007_09_17-e_Bp_belert1.doc megnevezésű, a vádlott által Budapesten sajtónyilvánosság előtt is előadott, 4 oldalas dokumentum, „2007. szeptember 18-án tartott sajtótájékoztatón a TMRSZ főtitkára által elmondott beszéd szövege”

4. Szíma Judit 2009. március 16. napján, mint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet főtitkára, „a 2009. március 15-i Ünnepi rendezvények rendőri biztosításával kapcsolatos jelenségek, visszásságok, törvénytelenségek okán” címmel közleményt tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé a www.tmrsz.hu/hirek-aktualis című weboldalon Közlemény – 2009.03.16.

5. 2009. július ‘7. napján közleményt tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé www.tmrsLbu/hirek-aktualis elérési útvonalú weboldalon az ‚jntranetről TMRSZ elérhetősége törőlve” címmel Intranetről TMRSZ elérhetősége törölve

Elsőfokú ítélet és ügyészségi fellebezés súlyosbításért

Közlemény – 2010.12.08.

Börtönbe megy a Tettrekész főtitkára?

Fővárosi Katonai Bíróság I. fokú ítélete (PDF)

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa mint másodfokú bíróság II. fokú ítélete