SZIMA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY

 (29723/11 sz. kérelem)

 ÍTÉLET

 STRASBOURG

 2012. október 9.

Ezen határozat az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdésben foglalt körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.

 A SZIMA kontra MAGYARORSZÁG ügyben,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció), Kamaraként tartott ülésén, melynek tagjai:

Françoise Tulkens, Elnök,
Danutė Jočienė,
Dragoljub Popović,
Isabelle Berro-Lefèvre,
András Sajó,
Işıl Karakaş,
Guido Raimondi, bírák,
és Stanley Naismith, Szekció Hivatalvezető,

2012. szeptember 12. napján zárt ülésen lefolytatott tanácskozást követően az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozta:

AZ ELJÁRÁS

.  Az ügy alapja, egy a Magyarország ellen beadott kérelem (29723/11. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (“az Egyezmény”) 34. cikke alapján egy Magyar állampolgár, Szima Judot (“a kérelmező”) 2011. április 28-án terjesztett a Bíróság elé.

.  A kérelmező Molnár A.I., Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte. A Magyar Kormányt Tallódi Z. képviselte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból.

.  A kérelmező az Egyezmény 10. cikkére hivatkozva azt állította, hogy az interneten közzétett állításaiért rá kiszabott büntetés sértette a véleményalkotási és véleménynyilvánítási szabadságát, különös tekintettel arra a tényre, hogy nem kapott lehetőséget a vádak valótlanságának igazolására.

.  2011. november 23-án a kérelem beérkezéséről a Kormány érettesítést kapott. Arról is döntés született, hogy a kérelem érdeméről és elfogadhatóságáról a Bíróság együttes határozatot hoz (29. cikk 1. bekezdés).

A TÉNYEK

I.  AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

.  A kérelmező 1960-ban született és Szekszárdon él.

.  A kérelmező, nyugalmazott rendőr, a kérdéses időszakban a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete elnöke volt. 2007 májusa és 2009 júliusa között több a rendőrségi alkalmazottaknak nyújtott kimagasló javadalmazással, állítólagos nepotizmussal, rendőrségen belüli túlzott politikai befolyással, valamint rendőrségi vezetők képzettségével kapcsolatos kétségeket megfogalmazó írásokat tett közzé a szakszervezet honlapján, amely ténylegesen az ő szerkesztése alatt állt.

.  A kérelmező ellen a vád engedetlenségre való felbujtás volt. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kérelmezőt a vádban bűnösnek találta, pénzbüntetést szabott ki rá, valamint lefokozta. A bíróság nem találta megalapozottnak a védelmet, miszerint a vád alapját képező állítások publikálása a szakszervezet alapfeladatai közé tartoznak. A bíróság kimondta, hogy az állítások alkalmasak voltak az engedetlenségre való felbujtásra és azok valóságtartalma alig vagy egyáltalán nem nyert igazolást.

.  A Fővárosi Bíróság az ítéletét többek között a kérelmező alábbi, az interneten publikált írások alapján hozta meg:

(1) “A dolgozók rendszeresen kényszerülnek túlórázni, külön javadalmazás nélkül…” “Az alacsonyabb beosztású dolgozóknak éveken keresztül nem fizették ki a nekik járó pótlékokat…” “A vezetővé történő kinevezéshez jelenleg szinte alapkövetelmény a politikai háttér vagy egy rendőrségi vezető rokonának, esetleg leszármazottjának kell lenni.” “A rendőrségi vezetők nyilvánvaló törvénysértései rossz példaként állnak az állomány előtt.” “Jellemző a rendőrségi vezetőkre: jogsértést és szabálytalanságot követnek el, és amikor ezt szóvá tesszük, akkor gondolkodás nélkül visszavágnak, felbujtással vádolnak és perelnek annak érdekében, hogy ellenezzék az állomány megújítására és rendbetételére vonatkozó javaslatinkat.” “Miért lepődünk meg a rendőrök által elkövetett szabálytalanságokon, ha a törvénysértő és zsarnokoskodó vezetők büntetés nélkül megússzák?”

(2) “A magukat a törvény fölé helyező rendőrségi vezetők gátlástalan törvénysértései büntetés nélkül maradnak, és ami még ennél is több, kitüntetést kapnak akkor, amikor az épp hatalmon lévő politikai erő utasítására az elégedetlen és elnyomott emberek tízezreit verik elcsigázott rendőrök az utcán.” “A Tettrekész Magyar rendőr Szakszervezet sajnálja azokat az állampolgárokat, akiknek emberi méltósága és jogai sérültek a prostituálódott vezetés valamint a bűnöző ‘kollégáink miatt’.”

(3) “A rendőrség dolgozóit egyre inkább elnyomja és megalázza a saját vezetése.” “A rendőrségi felsővezetők igyekeznek elérni, hogy az utcán szolgáló rendőrök megbüntessék az átlagos polgárt ahelyett, hogy szolgálják és védjék.” “Néhány jól fizetett rendőrségi felsővezető szakszerűtlen módon uszítja egymás ellen az egyszerű polgárokat és rendőröket.” „Folyamatosan szorgalmazzuk a rendőrségi vezetők gyakran szakszerűtlen kiválasztási folyamatának megváltoztatását, de hiába, hiszen a jelek szerint nincs szükség lakosságbarát rendőrségre.”

(4) “A rendőrségi vezetők ismét bebizonyították, hogy part és politikamentes módon képtelenek fenntartani a közrendet… Ismét bebizonyosodott, hogy a Magyar Rendőrség elsődleges célja nem az adófizetők szolgálta és közrend fenntartása, hanem megvédeni azoknak a politikai vezetőknek a hatalmát, akik gazdasági és morális válságba sodorták Magyarországot.” “A rendőrség megítélése soha nem látott mélységbe süllyedt a szakszerűtlen és nemzetellenes rendőrségi vezetők miatt, akiknek cselekedetei nem illeszkednek a rendőri fogadalom szellemiségéhez.” “ Nyilvánvaló, hogy a rendőrség szűk vezetése – elfogadhatatlan módon – politikailag elkötelezett a kormány iránt.”

(5) “Az Országos Rendőr Főkapitány nap mint nap igazolja, hogy alkalmasabb obszcén viccek írására, mint a rendőrség vezetésére. Továbbá sokkal inkább egy akadály a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet munkája előtt, ahelyett, hogy együttműködne a legnagyobb tagsággal rendelkező rendőr szakszervezettel.” “A kaotikus és rendkívül szakszerűtlen vezetés napról napra rombolja a rendőrség még meg nyomokban megmaradt jó hírét.”

.  2010. december 8-án a Katonai Fellebbviteli Ügyészség az elsőfokú ítéletet helyben hagyta a Btk. 357. § (1) bekezdése szerint. A Bíróság kimondta, hogy kérelmező a dokumentumok publikálásával, a fegyver szervek sajátosságait figyelembe véve, megsértette a szólásszabadság elvét. A bíróság véleménye szerint a dokumentumokban megfogalmazott nézetek egyoldalú kritikákat fogalmaztak meg, amelyek valóságtartalma nem volt bizonyítható és nem is volt szükséges bizonyítani.

II.  RELEVÁNS HAZAI JOG

.  A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (amely érvényben volt a kérdéses időszakban) a következők szerint rendelkezik:

59. §

“(1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez , a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

61. §

“(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

.  A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény a következők szerint rendelkezik:

18. § – Véleménynyilvánítás szabadsága

“(1)A rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

(2) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományának tagja pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében – az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve – közszereplést nem vállalhat.

(3) A szolgálati helyen és szolgálati feladat teljesítése közben a hivatásos állomány tagja politikai tevékenységet nem folytathat.

(4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést – a 69. § esetét kivéve – nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.

(5) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.

(6) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók…”

29. §

“(1) E törvény alkalmazásában szakszervezeten – elnevezésétől függetlenül – a hivatásos állomány tagjainak minden olyan érdekképviseleti szervét érteni kell, amelynek célja a hivatásos állomány tagjai szolgálati viszonyával kapcsolatos érdekeinek képviselete és megvédése.

(2) A szakszervezet jogosult, hogy

a) a fegyveres szerven belül működjön és tagjait tevékenységébe bevonja;

b) a hivatásos állomány tagjait az anyagi, szociális és kulturális, valamint az élet- és szolgálati körülményeiket érintő jogaikról és kötelezettségeikről tájékoztassa;

c) tagjait a szolgálati viszonyt érintő körben a szervezeti egységgel szemben, illetőleg az állami szervek előtt, meghatalmazás alapján pedig az élet- és szolgálati körülményeiket érintő kérdésekben bíróság, más hatóság és egyéb szervek előtt képviselje.

(3) A szakszervezet a szervezeti egységgel kapcsolatban az alábbi jogokat gyakorolhatja:

a) minden olyan kérdésben tájékoztatást kérhet, amely a hivatásos állomány tagjainak a szolgálati viszonnyal összefüggő anyagi, szociális és kulturális érdekeivel kapcsolatos;

b) az a) pontba tartozó kérdésben a parancsnoki (vezetői) intézkedéssel (döntéssel) kapcsolatos álláspontját, véleményét az állományilletékes parancsnokkal közölheti, és ezzel összefüggésben konzultációt kezdeményezhet;

c) a szolgálati és munkakörülményekre – ennek keretében az egészséges és biztonságos szolgálatteljesítés betartására – vonatkozó szabályok megtartását hivatali munkaidőben, illetve indokolt esetben szolgálatteljesítési időben ellenőrizheti, azok végrehajtásáról tájékoztatást, adatot kérhet, melyet részére meg kell adni. Az ellenőrzés a szolgálati feladatok ellátását nem veszélyeztetheti, illetve nem akadályozhatja.

(4) A szakszervezet az ellenőrzés során észlelt hibákra és mulasztásokra a végrehajtásért felelős szerv vezetőjének a figyelmét felhívhatja. Ha az a szükséges intézkedést kellő időben nem tette meg, a megfelelő eljárást kezdeményezheti. Ennek eredményéről az eljárást lefolytató szerv a szakszervezetet tájékoztatni köteles.

(5) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott jogok az elöljáró szervek irányítása körébe tartozóan az adott szervezeten belüli reprezentatív szakszervezeti szervet illetik meg…”

69. §

“(1) A hivatásos állomány tagja szolgálatteljes során köteles végrehajtani az elöljáró parancsát, a felettes rendelkezését, kivéve, ha azzal bűncselekményt követne el.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt kivétellel a hivatásos állomány tagja a jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtását nem tagadhatja meg. Ha azonban annak jogellenessége felismerhető számára, arra haladéktalanul köteles az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró a parancsát, a felettes a rendelkezését ennek ellenére fenntartja, azt kérelemre írásba kell foglalnia. A jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtásáért kizárólag az azt kiadó felel…”

194. § – Szolgálati panasz

“(1) A hivatásos állomány tagja – meghatalmazás alapján nevében az érdekképviseleti szerv és az ügyvéd is – szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó, e törvény 195. §-ában nem szabályozott döntést vagy intézkedést, illetve ezek elmulasztását sérelmesnek tartja.

(2) A szolgálati panaszt a hivatásos állományú a munkáltatói intézkedés közlésétől számított 15 napon belül nyújthatja be a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó, az összeférhetetlenség megállapításával kapcsolatos, valamint a beosztását érintően a szolgálati viszony fegyveres szerv egyoldalú módosításáról szóló munkáltatói intézkedéssel szemben. Egyéb esetben az igény érvényesítésére vonatkozó elévülési időn belül lehet a szolgálati panaszt előterjeszteni.

(3) A panaszt a döntést hozó (mulasztó) elöljárónál lehet benyújtani, aki – ha annak nem ad helyt – az ügyre vonatkozó iratokkal együtt köteles haladéktalanul felterjeszteni az elöljáró parancsnokhoz. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az elöljáró parancsnok azt 30 napon belül bírálja el, és döntését a panaszt benyújtóval közli. E határidő egy ízben 30 nappal meghosszabbítható.

(4) A panaszjog gyakorlásában senkit sem szabad korlátozni. A panasztevőt a panasz megalapozatlansága esetén hátrány nem érheti, kivéve, ha azzal szándékos fegyelemsértés, illetve szabálysértés vagy bűncselekmény valósult meg.

(5) A más jogszabályban meghatározott panaszjog gyakorlását e törvény nem érinti.”

195. § – Határozat elleni panasz, fellebbezés

“(1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyával kapcsolatos ügyben a fegyveres szerven belüli eljárás során hozott elsőfokú határozat ellen – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a kézbesítésétől számított 15 napon belül panaszt … vagy fellebbezést … nyújthat be.

(2) A hivatásos állomány tagja halálának a szolgálati kötelmekkel való összefüggése kérdésében hozott határozat ellen a közeli hozzátartozó nyújthat be fellebbezést.

(3) A panaszt vagy fellebbezést a szolgálati elöljáró, illetőleg a miniszter által meghatározott szerv – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – 30 napon belül bírálja el. E határidő egy ízben 30 nappal meghosszabbítható.”

.  A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a következők szerint rendelkezik:

357. § – Bujtogatás

“(1)  Aki katonák között az elöljáró, a parancs vagy általában a szolgálati rend vagy a fegyelem iránt elégedetlenséget szít, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha:

a) a bujtogatást szolgálat teljesítése közben követik el;

b) a bujtogatásból a szolgálatra vagy a fegyelemre jelentős hátrány származik.”

A JOG

I.  AZ EGYEZMÉNY 10. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE A 11. CIKK ISMERETÉBEN

.  A kérelmező azt panaszolta, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás, amely az általa az interneten, szakszervezeti tevékenységének részeként közzétett megállapítások miatt indult, sértette az Egyezmény 10. cikkében megfogalmazott véleményalkotási szabadságát.

A Bíróság úgy véli – ismerve, hogy a kérelmező szakszervezeti vezető -, hogy a panaszt a 10. cikk alapján kell vizsgálni, tekintettel a 11. cikkben foglaltakra. (lásd Palomo Sánchez és Mások kontra Spanyolország [GC], 28955/06, 28957/06, 28959/06 és 28964/06 sz., 52. §. ECHR–2011).

A 10. cikk releváns része kimondja:

“1.  Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. …

2.  E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”

A 11. cikk releváns része kimondja:

“1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát.

2.  E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek…”

.  A kormány vitatta a kérelmező érvit.

A.  Elfogadhatóság

.  A Bíróság megjegyezte, hogy a kérelem nem egyértelműen alaptalan az Egyezmény 35. cikk 3. § a) pontja tekintetében. Továbbá megállapította, hogy a kérelem más tekintetben sem elfogadhatatlan, így azt elfogadhatónak kell minősíteni.

B.  Érdem

1.  A felek érvei

a.  A Kormány

.  A Kormány nem vitatta, hogy a kérelmező véleményalkotási szabadsága sérült. Azonban hangsúlyozták, hogy az egyezmény 10. cikk 2. § értelmében az említett jog korlátozására bizonyos körülmények fennállásakor lehetséges. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény 18. §-a korlátozza a hivatásos állomány tagjainak véleményalkotási szabadságát. Az Alkotmánybíróság a 8/2004. (III.25.) AB határozatában megállapította, hogy ez a korlátozás megfelel az Alkotmányban foglaltaknak. A bíróság érvelése szerint az utasításokkal és parancsokkal szemben szolgálati panasz benyújtásával (szolgálati törvény 194. §) vagy képviselet szerven keresztül (29. §) lehet kifogást emelni. A bírálat vagy panasz mérlegelése többféle lehet függően a fegyveres szerveken belüli szolgálat típusától vagy attól, hogy a panasz békeidőben, szükségállapot vagy éppen fegyveres konfliktus idején érkezik. Ebből következően a véleménynyilvánítás jogának korlátozása szükséges volt a fegyveres szervek zavartalan feladatellátásnak biztosítása érdekében és nem lehet aránytalannak minősíteni a szolgálati viszonyok sajátos természete miatt.

.  A Kormány továbbá megállapította, hogy a Bíróság esetjoga alapján az államoknak joga van a véleménynyilvánítás korlátozására, amennyiben az valós veszélyt jelent a katonai fegyelemre. Azonban a reformjavaslatokat tolerálni kell egy demokratikus állam katonaságában.

.  A hazai bíróság határozata szerint jelen esetben a kérelmező véleménye nem a szakszervezeti tevékenység keretein belül került megfogalmazásra. A vád alapjául szolgáló kijelentések átlépték a szolgálati törvény 29. § (2) (c) pontjában meghatározott véleménynyilvánítás szabadságát és nem tartalmazott semmiféle előremutató javaslatot. A hazai bíróság alaposan megvizsgálta és megállapította, hogy a vád alapját képező kijelentések megalapozatlanok, néha becsületsértők és rágalmazók is. A kérelmező kijelentései nem határozták meg és próbálták helyrehozni a problémákat és anomáliákat; inkább a katonai fegyelem megzavarására voltak alkalmasak.

.  Emellett a kérelmező büntetése a körülmények ismeretében nem tekinthető aránytalannak. A felbujtás elkövetéséhez a kijelentésnek nem csak a rend vagy a szolgálati fegyelem megzavarására, hanem az állomány tagjai részéről az engedetlenségre való buzdításra is irányulnia kell. A büntetőjog ultima ratio jellegéből adódóan nem minden, a rend és fegyelem megzavarására alkalmas cselekmény került szankcionálásra a büntetés kiszabásakor. A cselekmény, amely büntetőjogi szempontból a társadalomra való veszélyesség szintjét nem érte el, a fegyelmi jog keretein belül kerül szankcionálásra. Azonban a kérelmező esete ettől eltérő volt.

.  Végezetül, a hazai bíróság az ügy kapcsán a Bíróság esetjogára utalva az eset emberi jogi aspektusát vizsgálta. Megállapítást nyert, hogy a jelen esetben hozott büntetőjogi szankciók nem voltak aránytalanok. A kormány egyetértett ezzel a véleménye.

b.  A kérelmező

.  A kérelmező azt állította, hogy nem rendőrként cselekedett, hanem csak a szóban forgó szakszervezet képviseletében járt el. A vitatott állítások ebben a kontextusban jelentek meg; és bár annak érdekében kerültek megfogalmazásra, hogy felhívják a figyelmet a szakszervezeti tagok élet- és munkakörülményeinek problémáira, semmiképp sem tekinthetők támadónak, rágalmazónak vagy engedetlenségre felbujtónak. Mindemellett a kérelmező nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy egy illetékes testület előtt bizonyítsa az állítások igazságát.

2.  A Bíróság értékelése

a.  Beavatkozás fennállt

.  A Bíróság megállapítja Megállapításra került, hogy a kérelmező büntetése a véleménynyilvánítási szabadságának megzavarása.

Hasonló megzavarás a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságának megsértésének minősül, kivéve, ha az “törvényben előírt” módon, egy demokratikus társadalomban szükséges törvényes célt szolgált.

b.  Törvényben meghatározott

.  A bíróság megállapította, hogy a kérelmező ítélete a Btk. 357. § alapján, törvényben meghatározott módon született.

c.  Törvényes cél

.  A Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező büntető eljárása tükrözte a hazai bíróság ítéletét, miszerint a kérelmező megnyilvánulásai alkalmasak voltak az engedetlenségre való felbujtásra. Ennek megfelelően a Bíróság úgy találja, hogy beavatkozás törvényes célt szolgált, a zavargás és a bűncselekmények megelőzését szolgálta, vagyis a fegyveres erők szervezeteinél a rend megtartása (lásd Engel és társai kontra Hollandia. 1976 június 8., 98. § A. 22. sz.; Vereinigung demokratischer Soldaten Österreichs és Gubi kontra Ausztria, 1994. December 19., 32. § A. 302).

d.  “Szükséges egy demokratikus társadalomban”

i.  Alapelvek

.  A véleménynyilvánítás szabadsága demokratikus társadalmak alapját jelenti, amely hozzájátul a társadalmak fejlődéséhez és az egyének önmegvalósításához. A 10. cikk 2. bekezdése nem csak azokra az “információkra” és “nézetekre” vonatkoznak, amelyek kedvező fogadtatásúak, nem tekinthetőek sértőnek, vagy esetleg indifferensek, hanem azokra is, amelyek sértőek, megdöbbentőek vagy zavaróak. Ilyenek a pluralizmus, a tolerancia, vagy a liberális gondolkodásmód igénye, melyek nélkül nicns “demokratikus társadalom” (lásd Oberschlich kontra Austria (1. sz.), 1991 május 23., 57.. § A. 204. sz.). Miként azt a 10. cikk rögzíti, a véleménynyilvánítás szabadsága esetében vannak kivételek, amelyeket azonban pontosan kell értelmezni, és a korlátozás szükségességét meggyőző érvekkel kell alátámasztani.

Emellett a 10. cikk nem csak az eszme és információ mondanivalóját védi, hanem a közlés formáját is (lásd. Új kontra Magyarország, 23954/10 sz., 20 §, 2011 július 19.).

Ugyan ez igaz, amikor az érintett személy valamelyik fegyveres szerv tagja, hiszen a 10. cikk rájuk azonosan vonatkozik, mint más az adott állam igazságszolgáltatása alá tartozó személyre. Azonban a fegyveres erők megfelelő működése nehezen elképzelhető olyan jogi szabályozások nélkül, amelyek megakadályozzák, hogy a szolgálat tagjai – pl. írásaikkal – aláássák a megkövetelt fegyelmet (lásd Engel és társai, hivatkozva fent, 100 §; Hadjianastassiou kontra Görögország, 1992 december 16, 39 §, A. 252 sz.; Vereinigung demokratischer Soldaten Österreichs és Gubi, hivatkozva fent, 36 §).

.  Ebből következően az érintett érdekek között a megfelelő egyensúlyt szükséges megtalálni. Az adott országgal való közvetlen és folyamatos kapcsoalt miatt a nemzeti bíróságok jobb helyzetben vannak a nemzetközi bíróságoknál, amikor egy adott pillanatban a megfelelő egyensúlyt szükséges megtalálni. Ennek okaként, az Egyezmény 10. cikkének hatálya alá tartozó esetekben a tagállam a cikk által védett véleménynyilvánítás korlátozásának szükségességével és mértékével kapcsolatos megállapítása kiemelt figyelmet kap (lásd Tammer kontra Észtország, 41205/98 sz., 60 §, EJEB 2001-I, és Pedersen és Baadsgaard kontra Dánia [GC], 49017/99 sz., 68 §, EJEB 2004-XI).

.  Azonban ez együtt jár az Európai Unió felügyeletével, magában foglalva a törvényeket és az azokat alkalmazó döntéseket, a független bíróságok által hozott döntésekkel együtt (lásd, mutatis mutandis, Peck kontra Egyesült Királyság, 44647/98 sz., 77 §, EJEB 2003-I, és Karhuvaara és Iltalehti kontra Finnország, 53678/00 sz., 38 §, EJEB 2004-X). A Bíróság feladata, hogy az ellenőrző funkciójának gyakorlásakor ne vegye át a nemzeti hatóságok helyét; hanem inkább az esetet egészében ellenőrizze és áttekintse annak érdekében, hogy a döntések összhangban legyenek az egyezmény vonatkozó rendelkezéseivel ( lásd Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia [GC], 21980/93 sz., 60 §, EJEB 1999-III; Polanco Torres és Movilla Polanco kontra Spanyolország, 34147/06 sz., 41 §, 2010 szeptember 21.; és Petrov kontra Bulgária (dec.), 27103/04 sz., 2010 november 2.). Az ellenőrzés nem csupán arra korlátozódik, hogy megállapítsa, az alperes állam a döntést ésszerűen, kellő körültekintéssel és jóhiszeműen hozta meg. A Bíróság a kérelem alapjául szolgáló beavatkozást az ügy egészének figyelembevételével vizsgálja, beleértve a kérelmezőnek felrótt kijelentések tartalmát és annak kontextusát (lásd News Verlags GmbH & CoKG kontra Ausztria, 31457/96 sz., 52 §, EJEB 2000-I).

A Bíróságnak különösen meg kell vizsgálnia, hogy a nemzeti bíróság által a döntés indoklásaként felhozott érvek igazolják-e a beavatkozás szükségességét valamint azt, hogy az intézkedések arányban állnak a törvényes céllal (lásd Chauvy és társai kontra Franciaország, 64915/01 sz., 70 §, EJEB 2004-VI). Így a Bíróságnak meg kell győződnie, hogy a nemzeti hatóság, a vonatkozó tények megfelelő értékelése alapján, olyan szabályokat alkalmazott, amelyek összhangban vannak a 10. cikkben megfogalmazott alapelvekkel (lásd Csánics kontra Magyarország, 12188/06 sz., 37 §, 2009. január 20.).

.  Emellett a szakszervezet tagjainak lehetőséget kell biztosítani, hogy jelezhessék a munkáltatójuk felé azokat az igényeket, melyekkel javíthatják a dolgozók helyzetét. Egy szakszervezet, melynek nincs lehetősége az ehhez kapcsolódó nézeteinek kinyilvánítására az valóban megfosztott egy alapvető tevékenységétől. Ebből következően, a szakszervezetek jogainak érdemi és effektív természetének megőrzése érdekében a nemzeti hatóságoknak ügyelniük kell arra, hogy az aránytalan büntetések ne tartsák vissza a szakszervezeti képviselőket a véleménynyilvánítástól és a szakszervezeti tagság érdekeinek védelmétől (lásd Palomo Sánchez és társai, hivatkozva fent, 56 §). Továbbá kevés lehetőség van a nyilvánosság érdeklődésére számot tartó viták korlátozására. (lásd Wingrove kontra Egyesült Királyság, 1996 november 25, 58 §, Ítéletek és döntések beszámolója 1996V; Ceylan kontra Törökország [GC], 23556/94 sz.,34 §, EJEB 1999IV).

.  Jelen esetben a Magyar hatóságoknak mérlegelniük kellett a kérelmező véleménynyilvánításhoz való jogát, ahogyan az Egyezmény 10. cikke meghatározza, és a szolgálati viszonyból származó kötelezettségeit. Ahogy korábban is hangsúlyozásra került, az egyezmény 10. cikke nem garantál korlátlan véleménynyilvánítási szabadságot; és a fegyveres erők szervezetein belüli rend fenntartása jogalapot terem a véleménynyilvánítás korlátozására. Amennyiben a bíróságok a rend fenntartása érdekében hozott (jelen esetben az engedetlenség megelőzése a rendőrségi állományon belül), a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó döntéseinek indoklása összhangban van bírósági esetjogban meghatározott kritériumokkal, a Bíroságnak komoly érvekre van szüksége, hogy megváltoztassa a hazai bíróságok álláspontját és döntését (lásd, mutatis mutandis, Palomo Sánchez és társai, hivatkozva fent, 57 §; és MGN Limited kontra Egyesült Királyság, 39401/04 sz., 150 és155 §§, 2011. január 18.).

.  A Bíróság hozzáteszi, hogy a kérdéses kijelentés értékeléséhez különbséget kell tenni a tények közlése és az értékítélet között, hiszen egy tény igazolható, míg az értékítélet igazsága nem bizonyítható. Az értékítélet igazságának igazolására lehetetlen és az igazolási folyamat magában hordozza a véleményalkotás szabadságának megsértését, amely alapvető része a 10. cikknek. (lásd, például, Lingens kontra Ausztria, 1986 július 8., 46 §, A. 103. sz.; Oberschlick kontra Ausztria (no. 1), hivatkozva fent, 63 §). Annak meghatározása, hogy egy állítás tényt vagy értékítéletet közöl a nemzeti hatóságok, azon belül is a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik (lásd Pedersen és Baadsgaard kontra Dánia [GC], 49017/99 sz., 76 §, EJEB 2004XI). Azonban, ha egy állítás értékítéletnek minősül, létezniük kell azt alátámasztó tényeknek, amennyiben nem úgy az túlzó lehet (lásd Jerusalem kontra Ausztria, 26958/95 sz., 43 §, EJEB 2001–II).

ii.  Az alapelvek alkalmazása jelen esetben

.  A Bíróság megállapítja, hogy néhány az általa szerkesztett weboldalon közzétett kijelentéssekkel a kérelmező munkajogi kérdéseket, pl. kiemelkedő jutalmazások, vetett fel, amelyek foglalkoztatta a állomány és a szakszervezet tagjait (lásd 8. bekezdés fent, 1. idézet). Azonban a kérelmező többször megfogalmazott kritikus nézeteket a rendőrségi vezetők ténykedésével kapcsolatban és vádolta őket azzal, hogy nem tisztelik az állampolgárokat és általánosságban politikai célokat szolgálnak (lásd 8. bekezdés fent). A Bíróság véleménye szerint az utóbbi állítás meghaladta a szakszervezeti vezető mandátumát, mivel ezek a kijelentések semmilyen formában nem kapcsolódnak a szakszervezeti tagok munkajogi érdekvédelmével. Ebből következően azok a kijelentések, mivel a szakszervezeti tevékenység törvényes keretein túlmutat, a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódó általános nézőpont alapján kell megközelíteni, nem pedig egy konkrét témához szakszervezeti kijelentésnek. Ehhez kapcsolódóan a Bíróság visszatér a 11. cikk 2. bekezdésében leírtakra, mely meghatározza, hogy az államnak el kell fogadnia dolgozóinak egyesülési szabadságát, azonban ennek alkalmazása a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai körében korlátozható. Azonban a három csoportra vonatkozó korlátozásokat pontosan kell meghatározni és kizárólag a szóban forgó jog gyakorlására vonatkozóan szabad alkalmazni, tehát a korlátozások nem sérthetik az egyesülés szabadságát (lásd Demir és Baykara kontra Törökország [GC], 34503/97 sz., 96-97 §§, EJEB–2008). A Bíróság ugyan ezt a megközelítést alkalmazza a 10. cikkel összefüggésben és hangsúlyozza, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkire vonatkozik, beleértve a fegyveres erők tagjait is.

.  A kérelmező kritikus véleménynyilvánítását korlátozó büntetés arányosságának vizsgálatakor a Bíróság figyelembe veszi annak mértékét, amíg egy a rendőrségi szervezet tagjának a véleménynyilvánítási szabadságát korlátozni lehet a rendőrségen belüli rend fenntartása érdekében, egy hierarchikusan felépülő szervezetben, ahol a fegyelem elengedhetetlen a megfelelő működéshez. A Bíróság számára néhány kijelentés (pl. a kimagasló jutalmazásra vonatkozó állítás) egyértelműen köthető a szakszervezeti tevékenységhez, ezáltal annak szankcionálása nehezen összeegyeztethető a szakszervezeti vezető jogaival. Továbbá, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének támadása egyértelműen értékítéletnek minősül, ennél fogva a 10. cikk értelmében védelmet élvez.

A Bíróság megállapítja, hogy néhány másik megnyilvánulással kapcsolatban a hazai bíróság, meglepő módon, visszautasította a bizonyítékok befogadását (lásd 7. bekezdés fent), amely tény önmagában megkérdőjelezhetné a kérelmezőre kiszabott büntetés jogszerűségét, ha a büntetés csak ennek alapján került volna kiszabásra.

Azonban a Bíróság osztja a hazai bíróságok véleményét a rendőrségi vezetők tevékenységét minősítő állításokkal kapcsolatban. A Bíróság elfogadja, hogy azok az állítások – különös tekintettel azokra, amelyek a rendőrségi vezetőket politikai elkötelezettséggel, nepotizmussal, szakmaiatlansággal és hatáskör túllépésével vádolja – alkalmasak voltak engedetlenség okozására, hiszen megkérdőjelezi a rendőri tevékenység legitimációját, annál is inkább, mert a kérelmező az állításait nem támasztotta alá tényekkel. Az igaz, hogy a kérelmezőnek a hazai eljárás során nem volt lehetősége a bizonyítékok beadására – ami komoly aggályokat vet fel – azonban a rendőri vezetők tevékenységét támadó kijelentéseiben megfogalmazott értékítéletet nem támasztotta alá tényekkel.

A Bíróság úgy látja, hogy a lojalitás védelme és a rendőrségi vezetők döntéseinek alkotmányosságába vetett bizalom nem az igazgatásnak történő megfelelés kérdése. A kérelmezőnek, mint magas beosztású rendőrnek és a szakszervezeti weboldal kezelőjének, jelentős befolyása volt a szakszervezet és az állomány más tagjai felett. Mint magas beosztású rendőr és a szakszervezet vezetője a kérelmezőnek a véleménynyilvánítási szabadságát a beosztásának, az azzal járó kötelességeknek és a rendőrségen belül elvárt fegyelem figyelembevételével kellett volna gyakorolnia (lásd Rekvényi v. Magyarország [GC], 25390/94 sz., 43§, EJEB 1999III) – még annak ismeretében is, hogy a kritikák megfogalmazásának lehetősége az átláthatóság, szakmaiság és törvényesség érdekében történik. A Bíróság megjegyzi, hogy amikor a kérelmező rendőrség állományába lépett, akkor tisztában kellett lennie azokról a korlátozásokról, amelyek az állomány jogainak gyakorlására vonatkoznak. Továbbá a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása nem kényszerítette arra, hogy saját meggyőződése ellenére végezze munkáját.

Az ehhez hasonló ügyek esetében alkalmazható méltányosság mértékének ismeretében (lásd 26. bekezdés fent), a rendőrség iránti bizalmat és a rendőrség vezetőinek hitelességét rontani szándékozó vádaskodásokat szankcionáló és ezáltal a rendet fenntartó döntések “társadalmi igények”, és a nemzeti hatóságok által a döntés indoklásaként felhozott érvek relevánsak és helytállók (lásd Sunday Times kontra Egyesült Királyság (1. sz.), 1979. április 26., 62 §, A.30.), különösen a kérelmezőre kiszabott enyhe szankcióra – lefokozás és pénzbüntetés – való tekintettel, ami a körülmények figyelembevételével nem tekinthető aránytalannak.

.  Az előzmények elegendő információt tartalmaznak ahhoz, hogy a Bíróság megállapítsa: az egyezmény 10. cikke nem került megsértésre a 11. cikk ismeretében.

II.  AZ EGYEZMÉNY EGYÉB ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

.  Kérelmező az Egyezmény 6., 13., és 17. cikke alapján panasszal élt szabálytalan eljárás miatt.

.  Ennek következtében, bár a kérelmező kifogása a bizonyítékok nem megfelelő értékelése és a hazai bíróság eljárása miatt érthető lehet, a Bíróság ismételten kijelenti, hogy – az Egyezmény 19. cikke szerint – feladata a tagállamok által az Egyezményben vállalt kötelezettségek betartatásának biztosítása. Különösen nem feladata a hazai bíróságok feltételezett hibáinak kezelése, kivétel azon esetek, amelyek az Egyezményben foglalt jogokat és szabadságokat sértik. Mindamellett, miközben a 6. cikk garantálja az igazságos tárgyaláshoz való jogot, a bizonyítékok befogadásával és értékelésével kapcsolatban nem tartalmaz szabályozást, így azokra a hazai jog előírásai és a hazai bíróság illetékessége vonatkozik (lásd García Ruiz kontra Spanyolország [GC], 30544/96 sz., 28 §, EJEB 1999I). Jelen esetben nincs annak jele a hazai bíróság elfogultságának vagy annak, hogy az eljárás bármilyen tekintetben igazságtalan vagy önkényes lett volna.

Ebből következően a kérelem ezen része megalapozatlan az Egyezmény 35. cikk 3 § (a) pontja alapján, és az Egyezmény 35. cikk 4. §-a értelmében elutasítandó.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG

1.  Egyhangú határozattal a kérelmet 10. cikkre vonatkozó részét elfogadhatónak, a kérelem többi részét elfogadhatatlannak találja;

2.  Hat szavazattal egy ellen megállapítja, hogy az Egyezmény 10 cikke a 11. cikk ismeretében nem került megsértésre.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2012. október 9-én, a Bíróság Eljárási szabályzata 77. szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

Stanley Naismith Françoise Tulkens
Hivatalvezető Elnök

Az Egyezmény 45. cikke 2. bekezdésének, valamint a Bíróság Eljárási szabályzata 74. szabálya 2. bekezdésének megfelelően Tulkens Bíró külön véleménye az ítélet mellékleteként szerepel.

F.T.
S.H.N.

 

TULKENS BÍRÓ KÜLÖN VÉLEMÉNYE

1.  A többséggel ellentétben úgy gondolom, hogy jelen esetben az Egyezmény 10 cikke a 11. cikk ismeretében megsértésre került.

2.  A tények nem vitatottak. A kérelmező sértő megjegyzéseit a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének vezetőjeként a szakszervezet weboldalát tette, amelynek ő volt a szerkesztője. Egyebek mellett, a rendőrségi dolgozóknak ki nem fizetett pótlékai, a feltételezett nepotizmus politikai befolyásolás és a rendőrségi vezetők kétes végzettség miatt panaszkodott (lásd 8. bekezdés). A kérelmezőt engedetlenségre való felbujtás vádjában találták bűnösnek, amelyért pénzbüntetést és lefokozást szabtak ki rá.

3.  Az ítélet jogosan kimondja, hogy az Egyezmény 10. cikke vonatkozik a rendőrökre és a fegyveres erők tagjaira, ahogyan vonatkozik mindenkire a tagországok területén. ennél fogva a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó rendelkezést (10. cikk 1 §), és a 2. bekezdésben leírt korlátozásokat azonos módon és szigorral kell alkalmazni. Ehhez kapcsolódóan, az eset kapcsán felmerülő kérdések figyelembevételével nem gondolom, hogy a kérelmezővel szemben alkalmazott szankciók arányban állnak a céllal.

4.  A többség úgy döntött, hogy a kérelmező kritikus megjegyzései túllépték a szakszervezeti vezető mandátumát, mivel némelyik megjegyzés “egyáltalán nem kapcsolódott a szakszervezeti tagok érdekeinek védelméhez”. Azon tűnődöm, hogy ebben az esetben a Bíróság nem lépte-e át saját mandátumát, amikor kimondta ezt az ítéletet a szakszervezeti vezető szerepéről és a szakszervezet “törvényes” tevékenységi köréről. Ezen felül szigorúan korlátozza a szakszervezet dolgozók érdekvédelmében betöltött szerepét, annak figyelembevétele nélkül, hogy ez az érdekvédelmi tevékenység kiterjedhet a szervezetne belüli hibák kifogásolására. Különösebb indoklás nélkül a támadó megjegyzések a „szakszervezet tevékenységi körén kívülinek lettek minősítve, ezzel megszűntetve az ügy szakszervezeti dimenzióját, így kizárólag a véleménynyilvánítás szabadságának jogát vizsgálta a Bíróság.

5.  Egy másik tényező is szerepet játszik. A többség megjegyezte, hogy a kérelmező bizonyos állításai kapcsán “a hazai bíróság, meglepő módon, nem fogadott bizonyítékokat” (lásd 32. bekezdés). Ők mindamellett kritizálták a kérelmezőt, amiért az nem tudta egyértelmű tényekkel bizonyítani, ami miatt az állítását értékítéletnek minősítették, némileg meglepő módon: “Az igaz, hogy a kérelmezőnek a hazai eljárás során nem volt lehetősége a bizonyítékok beadására – ami komoly aggályokat vet fel – azonban a rendőri vezetők tevékenységét támadó kijelentéseiben megfogalmazott értékítéletet nem támasztotta alá tényekkel” (lásd 32. bekezdés).

6.  Az utolsó megjegyzésem a büntetés szigorúságára vonatkozik. Míg a pénzbüntetés enyhének mondható, addig ugyanez nem mondható el a lefokozásról, amelyet én szigorú büntetésnek tartok, a jelenlegi eset tekintetében aránytalanul szigorú.

Előzmények:

Folytatódik a bujtogatási ügy – tárgyalás holnap

A TMRSZ egyre erősödik és kitart a maga által választott vezetője mellett!

Szima Judit beadványa az Emberi Jogok Európai Bírósága részére

Ítélet ellenére is dinamikusan erősödik a szakszervezet

Strasbourg: Bujtogatásos ügyben a harc folytatódik