Újabb TMRSZ siker: egyezség különleges bevetési pótlékban

PRECEDENS ÉRTÉKŰ ELJÁRÁS – PRECEDENS ÉRTÉKŰ MUNKÁLTATÓI MAGATARTÁS

MERT NEM SZÉGYEN BEISMERNI A MUNKÁLTATÓ RÉSZÉRŐL EGY TÉVES JOGI ÁLLÁSPONTOT

get_item

Történt ugyanis, hogy az első bírósági tárgyaláson kötött egyezséget a Győr Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy különleges bevetési pótlék megfizetése iránt indított ügyben!

Ritkán fordul elő, hogy egy bírósági per hatására a munkáltató elismeri, hibázott. Most mégis ennek lehettünk tanúi Győrben. A Megyei Rendőr-főkapitányság II. fokú határozatát az első tárgyaláson vonta vissza, és elismerte, jár tagunknak a különleges bevetési pótlék!

Mint az előttetek is ismeretes, szakszervezetünk kiállt azon jogi érvelés mellett, hogy a különleges bevetési pótlék 2008. január 1-je és 2009. június 30-a között minden különösebb megkötéstől függetlenül, pusztán a vonatkozó jogszabály alapján jár a hivatásos állomány azon tagjának, aki a megyei bevetési akció alosztály állományában teljesített szolgálatot.

Sajnos, hiába adtak be panaszt az érintettek,- szolgálati panaszt,- a munkáltató azokat kivétel nélkül elutasította. Így munkaügyi perre kényszerültünk, melyben szakszervezetünk sikerrel képviselte tagjainkat.

A peres eljárások eddig minden esetben érdemben és sikerrel lezárultak. Az érintettek megkapták a jogszabály által előírt járandóságukat.

 A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az ügyben azonban nem képviselte tovább –jogilag egyébként védhetetlen és hibás álláspontját- és peren kívüli egyezséget ajánlott tagunknak, így elkerülhetővé vált a hosszú peres eljárás, és természetesen a munkáltatót terhelő jelentős perköltség.

A szakszervezeti érdekképviselet (szakszervezetünk érdekképviseletének) a konkrét ügyön túlmutató, nagy győzelme ez!

EZÉRT VAGYUNK, HOGY  LEGJOBB SZAKMAI MEGGYŐZŐDÉSÜNK SZERINT, SZOLGÁLJUNK – HA HAGYNAK BENNÜNKET,- S Z O L G Á L H A S S U N K.

TMRSZ