Állami támogatási kölcsön igénylés!?

 

leadkepTöbben érdeklődtetek az állami kamattámogatású kölcsön igényelhetőségével kapcsolatban, mert sajnálatos módon sok esetben csak hiányosan jutott el a munkáltatótól az állomány felé az erre vonatkozó információ, ha egyáltalán eljutott. Ennek pótlásaként olvashatjátok tájékoztatónkat, valamint a lenti linken megnyitható ORFK Humánigazgatási Szolgálattól érkezett levelet.

A Kormányt az új Hszt hatalmazta fel (340. § 15. és 16. pontja szerint), hogy rendeletben határozza meg az állami kamattámogatású kölcsön feltételeit és az igénybevételére vonatkozó rendelkezéseket, valamint a támogatott kölcsönhöz nyújtott – állami kezességvállalásra vonatkozó – további szabályokat – ami a kormányzati és hivatásos szolgálati, valamint szerződéses katonai jogviszonyban foglalkoztatottak új rendszerű lakhatási támogatása lesz a szintén új életpálya-modell részeként – azonban az erre vonatkozó Kormány javaslatot 2015. december 31-ig kell csak megtenni. Ezt az időpontot határozta meg ugyanis az új közszolgálati életpálya bevezetéséről szóló 1846/2014. (XII.30.) Kormány határozat 5. pontja.

Így tehát a Hszt által lehetővé tett állami kamattámogatású kölcsön igénybe vétele jelenleg még csak háttér jogszabályokkal biztosított, a Kormány általi konkrét szabályozása el sem kezdődött, és még nem tudható, hogy meddig kell rá várni …

TMRSZ

Melléklet: ORFK – állami kamattámogatású kölcsön