Főtitkár feljelentése, ügyészek adatai nem közérdekűek?!

Ügyészséghez

Főtitkár feljelentése

A TMRSZ illetve annak főtitkára a szakszervezet ellen indított koncepciós eljárás okán több feljelentést tett ügyészek ellen, mely feljelentéseknél egyetlen egy esetben nem indult eljárás, vagy évekre asztalfiókba süllyesztették, avagy 40 évre államtitokká minősítették, avagy már a feljelentést is titkosították.

A TMRSZ legutóbbi feljelentése itt olvasható, amikor is hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és egyéb bűncselekményekkel a főtitkárt közel 8 hónapra berakatták a börtönbe egyes ügyészek.

A szakszervezetünk időközben a közérdekű adatokra való hivatkozással a Legfőbb Ügyészséget kereste meg, hogy adjanak tájékoztatást, részletes statisztikai kimutatást  hogy 2010-2015 közötti időszakban Magyarország ügyészei ellen hány feljelentést nyújtottak be és azok milyen eredménnyel zárultak. Hány esetben indult fegyelmi eljárás, illetve azoknak mi lett az eredménye. Kértük, hogy a statisztikai kimutatást Magyarország valamennyi ügyészségére külön lebontva küldjék meg részünkre.

Az  ügyészség részbeni válasza az volt, hogy külön statisztikai adatokat arra vonatkozóan, hogy ügyészekkel szemben hány feljelentés érkezett, nem gyűjt.

A megkeresés és a válasz itt olvasható. A tanulságot pedig mindenki leszűrheti.