A Kaposvári Nyomozó Ügyészség 2009. év elején okirat-hamisítás miatt büntetőeljárást indított.
Az ügy hátterében az állt, hogy a szakszervezet akkori ügyvédjével a főtitkár a megállapodást felbontotta, amit az ügyvéd úr sérelmezett és rövid időn belül több feljelentést is tett a szakszervezet vezetője ellen. Jelen büntetőeljárásban Szima Juditot, mint szakszervezeti vezetőt okirat-hamisítással gyanúsította.
A honlapon dr. D. B. ügyvéddel kapcsolatos másik tájékoztató, itt található: http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/803-megszunt-meltatlansagi.html
Megjegyzendő, hogy dr. D. B. ügyvéd az ügyvédi etikai kódexüket megsértve 3 éven belül úgy látott el képviseletet a TMRSZ-el szemben, hogy arra nem lett volna lehetősége, hiszen korábban a TMRSZ meghatalmazottjaként járt el. Ez ügyben információink szerint szintén elmarasztalásra került. E tárgyban a határozatot a szakszervezet nem kapta meg, mert az még nem emelkedett jogerőre.
Az ügy „hozadéka” álláspontunk szerint az is, hogy a szakszervezet miután megállapodást bontott az ügyvéd úrral és ő a megbízatás elvesztését sérelmezte, véleményünk szerint ezt követően lett „bejáratos” a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányhoz és annak egyik legbizalmasabb munkatársához az állambiztonsági múlttal rendelkező (III/III-as állambiztonsági múltú) dr. Klamár István Hivatalvezetőhöz, akit nyugállományból foglalkoztat vissza több százezer forintért a főkapitány.
Szima Judit főtitkár ellen dr. Bencze József 2010. január 29-én méltatlansági eljárást indított, melyet a büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztett.
Miután a határozat 2010. 03. 09-én jogerőre emelkedett a főtitkár a tudomásra jutás napján 2010. 04. 16-án haladéktalanul kezdeményezte dr. Bencze József r. altábornagy felé a méltatlansági eljárás megszüntetését. A megszüntető határozatot még nem kapta kézhez.
Anonymus









Hozzászólás
Vagyis ha egy csapat nyakra-főre vezeti a támadásokat, de azokat nem tudja gólra váltani, akkor előbb utóbb ő fog kapni egyet...
Bárcsak igazam lenne.... hajrá TMRSZ!!!
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az alkotmány módosításához, mely preambulumának első mondata így hangzik: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg..:" az összes parlamenti képviselők 4/5-ének szavazata szükséges, az pedig 308 fő szavazatát jelenti.
Mivel a FIDESZ-nek 263 van, valahonnan kell még neki kb. 46 szavazat.
Ennyit vagy a Jobbik, vagy az MSZP tud leakasztani.
Mivel (reményeim szerint) talán nemsokára néhány mszp-s honatya, honanya mentelmi joga felfüggesztésre kerülhet, valamint mivel sokan voltak csodavárók, akik a FIDESZ-re a kétharmad szerint szavaztak, valamint Gyurcsány Új baloldala fog egyre nagyobb teret nyerni az őszi önkormányzati választásokig (tehát az mszp - talán - szakadni fog) ... szóval mindezek miatt óriási esélye és felelőssége lesz a Jobbiknak.
A Fidesz terveiben is szerepel az erős rendvédelem és talán az eddig lanyhán teljesítő rendőrség felpörgetése is.
És van a rendőrségen belül egy alulról szerveződő "renitens" szakszervezet, melyet végre nem ÁVH-s multú Lábas Jolikák, meg 80-as évek végén, 90-es évek legelején elvtársakból megalakított vízfejek mozgatnak, és nem amway-ben franc tudja miben utazó titkárnők-közalkalmazottak képezik a gerincét, szóval van egy nagy (a legnagyobb) rendőr szakszervezet....
nem politizálok, csak eszembe jutott 1-2 gondolat.