A vendégkönyvbe minden kedves regisztrált látogatónk írhat. Amennyiben szeretné az e-mail címét láthatóvá tenni, a bejegyzés írásakor pipálja ki az e-mail megjelenítését. Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet! Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk. A másokat sértő, bántó és nyomdafestéket nem tűrő hozzászólásokat moderáljuk.
Kérjük, hogy újságcikkeket és más internetes oldalakon megjelent írásokat e-mail címünkre küldjék meg a pontos forrás megjelölésével, ne a vendégkönyvbe másolják, mert innen kénytelenek vagyunk törölni azokat.
Mercedes kategóriás” mellényt kaptak 228 millióért a rendőrök
2010. január 6. 19:13
MNO - PL
Csaknem 11 ezer forintért kaptak új láthatósági mellényt a rendőrök. Egy védőfelszereléseket forgalmazó cég szerint a mellényt sokkal olcsóbban is be lehetett volna szerezni. A nyertes vállalkozás egyébként korábban több állami pályázatot is elnyert, a tűzoltók ruháját is ők készíthették el.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on Csiripelés Twitter-re Küldés e-mailben
Esőben történő láthatósága ezeknek az anyagoknak egészen más, mint a hagyományos termékeké – többek között ezzel magyarázza a gyártó, hogy a rendőrök új láthatósági mellénye darabonként 10 875 forintba kerül. A narancssárga csíkokkal ellátott neonzöld átalvetőn csak a cipzár „police” felirata 800 forint. A mikroprizmás fényvisszaverővel is felszerelt mellényt hamisítani sem lehet. A darabonként 31 forintos nyereséggel számoló cég közbeszerzési eljáráson egyetlen indulóként nyert. Eddig 19 ezer darab mellényt osztottak ki a rendőrök között. „Lehet Trabantot kapni, és lehet Mercedest is. Körülbelül ez a különbség a 300 forintos mellény és a 10 ezer forintos mellényt között” – jelentette ki a Hír TV-nek Kérdő Sarolta, a Vektor Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) biztonsági okokkal magyarázza a korábbi felszerelés cseréjét. „Ezeket a minőségi követelményeket egy kedvezőbb árú láthatósági mellény nem tudta volna garantálni, tehát mindenféleképpen az olcsóság a minőség rovására ment volna” – mondta az ORFK szóvivője, Bényi Mónika.
Egy védőfelszereléseket forgalmazó cég vezetője szerint az új mellényeket jóval olcsóbban is le lehetett volna gyártani. „Kalkulációink szerint ezt a terméket cégünk olyan 7000 forint körüli összegért tudná előállítani. Nagyobb darabszám esetén még kedvezőbb ajánlatot tudnánk tenni” – nyilatkozta a Hír TV-nek Nagyistók Roland, a Depiend-Pluss Kft. ügyvezető igazgatója.
A rendőrség 2010 végéig 21 ezer darab láthatósági mellényt rendel összesen 228 millió forintért.
(hírTV)
Finszter: a rendőrségnél a parancs megelőzi a jogot PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 06. szerda, 07:59
A rendőrség tavaly Háló néven dolgozta ki azt a programot, amellyel a hátrányos helyzetű települések közbiztonságát kívánják erősíteni. Ennek lényege, hogy az északi országrészt rendőrökkel erősítik meg és valamennyi községbe körzeti megbízottat helyeznek. A programot és a testületet – elsősorban a politika részéről – sok támadás éri. A magyar rendészet helyzetéről a téma kutatóját, Finszter Gézát kérdeztük.
hvg.hu: A rendőrséget sokan támadják, mondván, sokszor hibázik és alkalmatlan arra, hogy biztosítsa az emberek biztonságát. Kutatóként ön is így látja?
Finszter Géza: Mielőtt válaszolnék a kérdésre, hadd mondjam el, hogy a testület látszólag nagy helyzeti előnyben van abból a szempontból, hogy a belső állapotokról keveset tudnak az emberek. Én, aki rendészet-politikával foglalkozom, azt tapasztalom, hogy a rendészet munkája alig kutatható. Pedig a testület tevékenységének négyötöd része a nyilvánosság előtt zajlik, gondoljunk csak a forgalomirányításra, a járőrözésre, a nyomozásokra, az akciókra és az ellenőrzésekre. Ez azonban csak a felszín. Egy olyan centralizált államrendőrségi bürokráciában, mint a magyar, a lényeg mindig fedve marad. És ez nem csak arra az egyötöd részre vonatkozik, amit minden modern bűnüldöző szervezetben a titkosan, fedetten végzett eljárások tesznek ki. A titok alapja lehet a jog parancsa, de a titkosságot indokolhatja a szolgálati érdek is. Erre a rejtettségre minden normális rendőrségnek szüksége van. Az olyan titkolózás viszont, ami a szervezeti zártságból adódik, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a testület működési zavarai maradnak rejtve. Ez pedig a hibák halmozódásával járhat. A mi rendőrségünk ezeket a vonásait a diktatúrából örökölte, és képtelen megszabadulni ettől a terhétől. Ehhez ugyanis modernizációra lenne szükség, ami húsz év óta késik.
hvg.hu: Mi az oka annak, hogy nem sikerült ezen változtatni?
F. G.: A magyar rendőrség militarizált, átpolitizált és túlcentralizált formáció. Anakronisztikusnak tűnő szervezet, ami nem illeszkedik a jogállami rendszerbe. Annak, hogy ez fennmaradt, egyik következménye, hogy a megdermedt struktúrában a parancs megelőzi a jogot, noha egy demokratikus jogállamban ennek pont fordítva kellene lennie. Nem jó a szervezet túlzott centralizáltsága sem, mert a testületnek a közrendvédelmi feladatait csak decentralizált megoldásokkal lehet hatékonyan teljesíteni. A helyi közbiztonság védelméhez önkormányzati irányítású rendőrségre is szükség lenne, de ugyanakkor belátom, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszer nem alkalmas ennek a létrehozására.
hvg.hu: Mi csúszott el a rendszerváltásnál?
F. G.: A szándék megvolt ugyan arra, hogy megreformálják a rendőrséget, de az ehhez nélkülözhetetlen politikai konszenzus hiányzott. Aztán ezt a helyzetet megerősítette a taxisblokád, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a barikád két oldalán álló politikai erők nem tudnak egyezségre jutni abban, milyen rendőrséget akarnak. Az akkori, még a régi rendszerben szocializálódott rendőri vezetőknek pedig nem is volt érdekük, hogy bármi megváltozzon. A nagy változásokat egyébként kívülről kell irányítani úgy, hogy közben a szakmai követelmények se sérüljenek. Enélkül a reformnak nevezett kapkodás és rögtönzés csak rosszat hozhat. Azért is kellene a változás, mert a szervezetben kódolt hibák megjósolhatóan ismétlődni fognak.
hvg.hu: Ha végrehajtják a reformot, milyen előnyei lennének?
F. G.: Többek között vonzóvá válna a rendőri hivatás, amit a militarista stílus, a tekintélyuralom nem tesz lehetővé. A szakmaiság is nagyobb szerepet kapna, és ez lenne a karrier alapja, nem a hierarchiában elfoglalt hely. A rendőrség jelenleg kontraproduktív szervezet, ahol nem folyik átgondolt szakmai építkezés, állandó a létszámhiány, nincsenek olyan „mesterek”, akik a fiatalabb generációnak átadják a tapasztalataikat. Idő előtt mennek nyugdíjba az emberek és hiányzik a 45 és 55 év közötti korosztály, a működési zavarokkal küszködő szervezetnek nincs megtartó ereje. Ezek a vészjelzések már el sem titkolhatóak.
hvg.hu: Hogyan lehetne ezen változtatni?
F. G.: Minél előbb hozzá kell fogni egy öt, tíz vagy tizenöt évre szóló stratégia kialakításához és végrehajtásához, de nem szabad gyorsan, egyik pillanatról a másikra végrehajtani. Erre csak a nagy történelmi pillanatok idején van mód, mint a rendszerváltáskor, azt azonban lekéstük. Ma a változtatásokat higgadtan kell véghezvinni, úgy, hogy legyen benne politikai konszenzus. Ezenkívül elengedhetetlen a professzionalizmus. A rendőrség vezetőinek legyen elég tudása és tartása ahhoz, hogy ismerjék és tudják is képviselni szakmájuk követelményeit. Vívjanak ki tekintélyt a maguk számára, és ne asszisztáljanak szolgai módon bármiféle arrogáns politikai dilettantizmushoz.
hvg.hu: A rendőri vezetők részéről egyáltalán nem tapasztalt szakmai bátorságot?
F. G.: Csak nagyon ritkán. A 2002 utáni időkben a rendőri ezred parancsnokának az esetére emlékszem, aki egy dilettáns átszervezés végrehajtásában nem volt hajlandó részt venni, és lemondott. Az pedig, hogy valóban rossz ötletről volt szó, be is bizonyosodott, mert mindent vissza kellett szervezni a korábbi állapotnak megfelelően. Érthetetlen egyébként, hogy miért kell évente, kétévente megváltoztatni a szervezeti struktúrát, s az embereket ide-oda pakolgatni. Ahogy mondják: sok mindent kell megváltoztatni ahhoz, hogy semmi se változzon, vagyis a reform látszatával lehet elkerülni a valódi változtatást. A sorozatos szervezeti átalakítások pedig csak a munkát zavarják, érdemi előrelépést nem jelentenek. De a kétévente történő vezetőváltás sem normális. Mindezek egyébként a távlati gondolkodás teljes hiányát jelzik.
hvg.hu: Pedig a pártok részéről a közbiztonsággal és a rendészettel kapcsolatban számos terv, elképzelés elhangzik.
F. G.: A politika főleg az országgyűlési képviselő-választás közeledtével számos ígéretet tesz a közbiztonság javítása érdekében, például, hogy leülnek az ellenzékkel tárgyalni, ami aztán mégsem következik be. A Fidesz által hangoztatott három csapást és a 3000 új rendőr felvételét is csak szlogeneknek tartom, mert ezeket szajkózták évekkel ezelőtt is. Józan ötlettel még nem találkoztam, de lehet, hogy csak azért, mert titkolják. Ezt azért is mondom, mert az utóbbi években is volt létszámemelés, de a teljesítmény nem nőtt. A rendőri vezetők mindig a statisztikával takaróznak, pedig azt csak arra kellene használni, hogy a bűnözés alakulását figyelemmel kísérjék. Például ha a felderített vesztegetési ügyek száma nőne, akkor valóban javulásról beszélhetnénk, hiszen ezzel a látenciát sikerülne visszaszorítani.
hvg.hu: A parancsnokok éppen a statisztikákkal igazolják azt, hogy jól dolgoznak, mert több bűncselekménytípusban csökkent az ismertté vált esetek száma.
F. G.: Az ismertté vált bűncselekmények száma nincs összefüggésben a rendőrség teljesítményével. Amikor a gépkocsilopások jelentős csökkenéséről beszélnek, azt elfelejtik megemlíteni, hogy a járművekbe már a gyártásnál beépítik az aktív védelmet, s emiatt válik nehezebbé az autók ellopása. Aztán vannak úgynevezett divatbűncselekmények, így volt olyan időszak, amikor a vagyon elleni támadások, s azon belül is a betöréses lopások száma ugrott meg. Ennek az volt az oka, hogy az emberek gyarapodtak, de nem védték tulajdonukat. A bűnözők ezt felismerve álltak rá a betörésekre. Az emberölések számának csökkenését sem a jó rendőri felderítés magyarázza. Amikor a rendszerváltást követő néhány évben váratlanul megemelkedett az élet elleni bűncselekmények aránya, az a hazánkat is érintő migrációs hullámnak volt a következménye, mert megsokasodtak a migránsok közötti, halállal végződő konfliktusok.
hvg.hu: Hogyan értékelné a 2009-es évet?
F. G.: Noha pontos számokat még nem ismerünk, úgy gondolom, hogy a bűnözés minőségében és mennyiségében nem történt nagy változás. Ilyen változások felismerésére egyetlen év nem is alkalmas. A rendészeti igazgatás működésében viszont a 2009-es év bizonyította be, hogy ordító hibát vétettek a hagyományos belügyminisztériumi szerkezet feladásával. Az átalakítás előkészítetlen és rögtönzésszerű volt. Ráadásul azt minden rendészeti területen dolgozó vezető tudta, hogy a belügyi feladatok azonnali cselekvést igényelnek, az igazságügyi jogalkotás viszont a megfontolt tervezőmunka terepe, szüksége van a tudományos megalapozásra is. Ami 2009-ben a büntető jogalkotás területén történt, az inkább e fontos állami tevékenység paródiájának fogható fel. De nem mutat ennél jobb képet a rendészet minisztériumi irányítása sem.
hvg.hu: Az idei évet illetően is ilyen pesszimista?
F. G.: Bízom abban, hogy lesz egyszer egy olyan nyugodt időszak, amikor a közigazgatás három területét, a jogi alapokat, a szervezeti struktúrát és annak működését együtt vizsgálják meg. Ennek az elemzésnek a része lesz a rendészeti igazgatás állapotának feltárása is. Reménykedem egy új alkotmányban. Abban, hogy lesz benne egy fejezet a közigazgatásról és annak garanciákkal védett személyzetéről. Ott lesz a helye a rendőrségnek is, tehát nem a honvédelemmel fog együtt szerepelni, mint jelenleg. Ehhez azonban politikai konszenzusra, a rendészeti szakma öntudatra ébredésére és a civil társadalom megerősödésére lesz szükség. Talán tíz-tizenöt év alatt mindez összehozható.
Forrás: hvg.hu/Csikász Brigitta
http://kuruc.info/r/2/53148/
A senki által meg nem választott de a Magyarország Zrt. élére simonpereszék által kinevezett helytartó, libatolbajnai azt nyilatkozta az MSZ(M)P utódpártja által számára biztosított bársonyszékből, hogy a "Jobbikot nem tekinti demokratikus pártnak".
Ad1. Ez a hazug, mezőgazdaságból élő gazdálkodókat halálba üldöző egykori wallis (izraeli cégcsoport, aki még nem tudná) stróman, hogy jön ahhoz, hogy az mszp maradványánál nagyobb támogatottsággal bíró, Magyarország második legnagyobb támogatottsággal rendelkező pártjáról így beszéljen?
Ad2. Libatolbajnai alig több mint fél évvel ezelőtt úgy makogta el sűrű pislogások közepette a feladatát, hogy ő az ország megmentője és csak a gazdasági nehézságek leküzdésének válságmenedzsereként teszi a dolgát, nem politikusként.
Azt, hogy ezt hazudta, igazolja a 168 óra nevű kb 3000 előfizetővel (zömével állami cégek és hivatalok megrendelése alapján jön ki ez a szám) rendelkező újságnak adott fizetett hirdetés-interjúja:
http://www.168ora.hu/itthon/bajnai-kovetkezetesen-vegigvisszuk-a-jozan-es
z-programjat-35873.html
Többek között a pislogva hazudozós manager ezt nyilatkozta:
"Nem szeretném azzal tölteni az időmet, hogy beszálljak méltatlan és sehova sem vezető politikai szócsatákba. Én csakis azzal foglalkozom: mit tudok tenni az előttem álló egy évben azért, hogy az országot kivezessem a válságból. És ha kitartóan, következetesen végigvisszük azt, amit a józan ész egyébként már régóta diktál Magyarországnak, biztos, hogy nemcsak egyszerűen kilábalunk a krízisből, de meg is erősödünk."
Na szóval ezt mondta májusban ez a szerencsétlen, most meg nekiment a Jobbiknak, hogy az nem demokratikus párt. Mondja ezt egy kommunista ivadék, aki többek közt magyar gazdálkodók vérén harácsolta össze a vagyonát.
Hányingerem van tőle.
A kormányszóvivő megpróbálta félrevezetni az embereket?
2010. január 2. 16:06
MNO - BL
A fideszes Kontrát Károly szerint a kormányszóvivő megpróbálta félrevezetni az embereket, ugyanis a rendőrségre is vonatkozott volna a kormány benzintenderterve, ki is osztották az OMV-kártyákat a rendőröknek.
• Óriási káosz az állami szerveknél a tankolási pályázat miatt
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on Csiripelés Twitter-re Küldés e-mailben
Közleménye szerint a szocialista kormány jogszabálysértő és a nemzeti érdekeket semmibe vevő módon döntött arról, hogy január 1-jétől a rendőrség és a titkosszolgálatok az OMV-kutaknál fognak tankolni. A döntésnél figyelmen kívül hagyták azt a jogszabályt, hogy ezek a szervezetek csak nemzetbiztonsági védelem alatt álló szolgáltatónál vásárolhatnak üzemanyagot.
A Bajnai-kormány döntése után azonnal ellátták az érintett szervezeteket – így a rendőrséget és a titkosszolgálatokat is – OMV-kártyákkal. Ezt követően a rendőrség vezetői jelentették parancsnokaiknak, hogy a kormány akaratának végrehajtása jelentős mértékben nehezíti a napi feladatok eredményes végrehajtását, hiszen sok esetben 50-100 kilométerre található a legközelebbi OMV-kút.
A jogszabálysértő határozatot a kormány – nyilván az ellenzék és a sajtó nyomására – módosította, és kivette a rendőrséget illetve a titkosszolgálatokat a rendelet hatálya alól – írta Kontrát Károly. Ma a helyzet az, hogy a rendőrségnek közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia az üzemanyag-ellátás érdekében, mégpedig a hírek szerint zárt eljárást, amelyre az Országgyűlés rendészeti bizottsága adhat majd engedélyt.
A hírek szerint a kialakult kaotikus helyzetre való tekintettel a Mol úgy döntött: az új közbeszerzési eljárás elbírálásáig a napi árnál 15 forinttal olcsóbban szolgálja ki a rendőrségi és titkosszolgálati járműveket. A kérdés mindezek után az: kinek az érdekeit szolgálta az OMV kiválasztása? – tette fel a kérdést Kontrát Károly.
Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton azt mondta, hogy a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is Molnál tankolnak. Ezt arra a lapinformációra reagálva jelentette ki, miszerint káoszt okozott, hogy az állami szervek tankolási pályázatát az osztrák OMV nyerte meg. Szollár Domokos ismertetése szerint mintegy ezer intézmény fog az OMV-nél tankolni, mert ott sokkal olcsóbb az üzemanyag. Azonban azok az intézmények, amelyek nemzetbiztonsági szempontból érzékenyek, stratégiailag pedig kiemelten fontosak – 29 ilyet azonosított a kormányzat – továbbra is a Molnál tankolnak, ugyanis a Mol az egyedüli üzemanyag-szolgáltató Magyarországon, amely nemzetbiztonsági védelem alatt áll. Mint mondta, a köztársasági őrezred, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők gépkocsijainak tankolása nemzetbiztonságilag érzékeny, mindenki úgy tankol, ahogy eddig, a Molnál.
A szombati a Magyar Nemzet azt írta, hogy a rendőrség nem tudott arról nyilatkozni, hogy a jövőben hol tankolnak, a mentőszolgálat továbbra is a Moltól veszi az üzemanyagot, a tűzoltók pedig Budapesten mindkét olajtársaságnál, vidéken pedig a Molnál tankolnak. Az állami szervek tankolására kiírt pályázatot az osztrák OMV nyerte, egy kormányrendelet ugyanakkor a rendvédelmi szerveket arra kötelezi, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső Moltól vásároljanak benzint vagy gázolajat.
(MTI)
1987. óta folyamatosan átszervezik a rendőrséget. Rengeteg terv, koncepció, modell és sok hólyagfejű tudor osztotta az észt és csináltak ilyen-olyan átszervezéseket. Zömének mindig az lett a vége, hogy az adott kivitelezésben érintett embereknek jutott valami jó kis párnázott szék egy irodában titkárnővel. Természetesen az is a hozadéka lett ezeknek a próbálkozásoknak, hogy nőtt a vízfej és a szakirányítói, ellenőrző réteg. Az ellenőrző ellenőrének ellenőrzője is jó beosztásba került. Jól hangzik. Csak épp egy helyen nem lett soha jobb a helyzet. Az utcán, az emberek között dolgozó végrehajtók szintjén. Sőt. Szarabb lett. Igen, sikerült kitartó, harcos munkával elérni, hogy a megbecsültség a béka segge alatt, a járőrök életkörülményei lassan már egy rabszolga életszínvonalát is csak alulról közelíti.
Az utcán kevés a rendőr, de az irodákban egymás seggébe ér a farka a sok "rendőrnek".
A nagy demokrácia háborúban sikeresen elérte a civil kontroll és a hozzá nem értő vezetői réteg, hogy a rendőrség egy bazinagy papírgyárrá vált. Persze mivel is lehetne alátámasztani a nagy munkavégzést, ha nem statisztikák és ügyszámok mennyiségének a nép arcába borításával?
Közben a munkáját végző rendőr nem azzal van elfoglalva, hogy kapcsolatot tartson azokkal az emberekkel, a lakossággal, akik között végzi, végezné a munkáját, hanem fejben statisztikázik, hogy még mennyi bírságot kell bevasalnia, hogy ne rúgják szét a seggét szolgálatból bevonuláskor, vagy épp milyen jelentést és hányat kell bevernie abba a tragacs számítógépbe, ami a leíróban található. Bezzeg az osztályvezető titkárnőjének sokkal jobb gép jut, pedig csak leveleket írogat rajta.
A nyomozók belefulladnak a sok aktába és nyomozói kreativitásukat szinte legallyazza a Robotzsaru monoton aktagyártó rendszere.
A sok koncepció gyártás eredményeként ugyan milyen változás várható? Ismét lesz pár agymenés és termékeik majd fiókban landolnak, készítőik esetleg valami zsíros beosztásban. Rosszabb esetben meg ráerőszakolják a szervezetre a hülyeséget, amitől aztán ismét pár százalékpontot esni fog a normális működőképesség.
A rendőrség egy olyan játék, amihez pénz kell. Aztán kell egy hatékony vezetői rendszer, ami nem egyenlő a jelenlegi vízfejű rendőrségi rendszerrel. Kell hozzá létszám, de nem vezetői létszám, hanem végrehajtói. Azonban mindez kevés és semmit nem ér, ha a végrehajtói állomány nem épít, nem ápol és nem tart megfelelő kapcsolatot a területén élő állampolgárokkal. Az állandó jelenlét és normális kapcsolattartás nélkül nincs eredményes rendőri munka. Mert a rendőri munka nem a bírságolásból és a büntetésből áll. Az állandó jelenlét maga a megelőzés, a naprakész információk birtoklása, de legalábbis annak lehetősége. A mai rendőrségi helyzetet megnézve ez utóbbi - rendőri jelenlét - igen gyatra és hozza is a felmérésekben a lakosság irányából a közbiztonsági érzetre vonatkozó negatív eredményeket.
A rendőri képzést nem szabad tönkre tenni. A 3-4 hónapos gyorstalpaló maga az agyrém. Bence úrnak is tisztában kellene lennie azzal, hogy egy gyorstalpaló után a jelenlegi létszámhelyzet mellett és munkateher idején valakit valahol munkába állítanak, ott nem szívesen engedik már tovább különböző képzésekre, mert munka van. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen-olyan egy-két napos továbbképzések igazából a finghegesztés kategóriájába esnek az esetek túlnyomó részében és csak kipipálandó feladatként vannak számon tartva. A rendőri munka szakma. Egy szakmára sem oktatnak ki 3-4 hónap alatt senkit. Pláne egy olyanra nem, ahol a gyakorlat, élettapasztalat, emberismeret is sokat nyom a latban, az elméleti tudás mellett. Mit fognak szólni az állampolgárok, hogy olyan rendőrök rohangálnak közöttük, akiket 3-4 hónap alatt futószalagon képeztek ki és fegyvert viselnek? Nincs már sorkatonai szolgálat, hogy lenne a jelentkezőknek korábbi lőfegyver-ismereti tudásuk. Meg lehet nézni itt ezen honlapon a Finn Rendőrségről szóló anyagokban is a rendőri képzés fontosságát. Náluk sem 3-4 hónap, oszt' majd folytatjuk képzés van. A minőségi képzés drága, de hosszabb távon megtérülő befektetés. Egy normális alapképzés után van mire építkezni, de egy 3-4 hónapos képzés után... Ráadásul, ha valóban rendes képzést kap egy rendőrtanonc, és sikeresen elvégzi az iskolát, akkor az állampolgárok és a leendő kollégák is biztosak lehetnek abban, hogy az alapok jók, lehet folytatni az építkezést. A képzett rendőrt pedig megbecsülik az állampolgárok, mert tudják, hogy értük, az ő érdekükben is tanult az illető.
Most röviden ennyit erre a cikkre reagálva.
érdekes
2009. december 28. - 20:43 |
Ahol őrs van, kapitányságot akarnak PDF Nyomtatás E-mail
2009. december 28. hétfő, 17:15
Az országos főkapitány szerint a rendészet egészének működését kell újragondolni. Bár összességében sikeresnek értékeli a „közterületi biztonság évét”, Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszabadságnak nyilatkozva mégis azt hangsúlyozta: a hazai rendészet egészének működését alapjaiban át- és újra kellene gondolni.
Tizenegy hónap statisztikai adatai az ismertté vált bűncselekmények számának kismértékű, hatszázalékos csökkenését mutatják. Ugyanannyi gyilkosság történt, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Még a rablásoké is alig nőtt, noha voltak az évnek olyan hetei, amikor szinte naponta történt fegyveres bankrablás. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint azonban – a látszat ellenére – a pénzintézeti rablások száma sem nőtt, és a sajtóban nagy visszhangot kapott esetek harmadában a rendőrségnek sikerült elfognia a tetteseket. Közel félezerrel kevesebb autót loptak el, és 3500-zal kevesebb lakásba törtek be 2009 decemberéig, mint az előző év azonos időszakában.
Az országos rendőrfőkapitány szerint a rendőrség 2009-ben teljesítette célkitűzéseit: az ország közterületei összességében biztonságosabbá váltak. Nem kis részben köszönhető ez annak a védőhálónak, amelyet márciustól augusztusig „feszítettek” a romagyilkosság-sorozatban érintett hét megye, időszakosan az egész ország fölé. Bencze ugyanakkor nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy mikor lesz képes a rendőrség az egész ország fölé folyamatosan védőhálót vonni, vagy esetleg üzemszerű működéssel állandó (javuló) közbiztonságot szolgáltatni.
Rámutatott, hogy azokban a megyékben, ahol a rendőrség és a határőrség összevonása óta a korábbinál lényegesen több rendőr teljesít szolgálatot, érezhetően jobb a közbiztonság. Sok múlik azon is, hogy a rendőrségnek hány tömegrendezvényt kell biztosítania, és mekkora erőkkel. 2006 és 2008 között a tömegdemonstrációk „kezelése” hatalmas erőket vont el a közterületekről, s ahonnan „Pestre vezényelték a rendőröket”, statisztikailag is kimutathatóan nőtt a bűncselekmények száma.
A „Védőháló-akciósorozat” idején kétezer rendőr egyévi munkaidejével azonos menynyiségű túlórát fizetett ki az ORFK. Ebből azonban Bencze szerint nem lehet egyértelműen azt a következtetést levonni, hogy Magyarországon kétezerrel több rendőrre volna szükség. Arra a felvetésre, hogy vannak, akik úgy vélik, egy tízmilliós országnak elegendő egy 45 ezer fős rendőrség, a főkapitány Romániát hozta föl ellenpéldának, ahol az 58 ezres rendőrség mellett van még egy 24 ezres csendőrség, egy 23 ezres határrendőrség és a kormányőrség.
Nálunk a rendőrség törvényben engedélyezett létszáma 45 ezer, és ez mindent magában foglal. Bencze azt hangsúlyozta: akkor sem lenne, mert nem lehetne több rendőr az utcákon, ha hirtelen módja volna háromezer új rendőr felvételére. A rendőrképzés nálunk két évig tart, ami Európában az egyik leghosszabb ideig tartó oktatás. Szeptember óta a rendőr-szakközépiskolák már az ORFK irányítása alá tartoznak, s a korábbi hathetesről három hónaposra növelik az elsősök gyakorlati idejét, a végzősökét pedig jövőre háromról hat hónapra. Jelentősen növelték a beiskolázottak számát. Így 2010-ben 970 fiatal rendőr léphet majd szolgálatba még a választások előtt, s ez csökkentheti a rendőrség leterheltségét a választások előtt és alatt.
Bencze elismerte: ez is csak tűzoltás, s valójában a rendőrképzés rendszere szorul felülvizsgálatra. Manapság csak a frissen érettségizett 18 évesek jelentkeznek a rendőr-szakközépiskolákba, s az sem örömteli tény, hogy 2,5–2,8-as átlagot érnek el az érettségin. Ők két évig ruháért, szállásért, ha jól tanulnak, jelképes összegű ösztöndíjért az érettségi után még két évet az iskolapadban töltenek. Amikor a diplomáciai képviseletek őrzésére keresett a rendőrség embereket, akiknek a munkaügyi központok segítségével a négy hónapos képzés idejére fizetést is tudtak adni, nagy számban jelentkeztek 25–28 éves családos emberek, 4-es érettségivel.
A rendőri vezetés egyöntetű véleménye – fogalmazott Bencze –, hogy a mai, kétéves képzési rendszert meg kell szüntetni, és helyette egy rugalmasabb, modulrendszerű rendőroktatást bevezetni. Négy hónap alatt megtanítanák a rendőröket az intézkedés, a kényszerintézkedés és a fegyverkezelés alapjaira, ami ahhoz már elég lenne, hogy járőrtársként dolgozhassanak, és egy gyakorlott kolléga mellett tapasztalatot szerezzenek. Ezután speciális tanfolyamokon képeznék őket tovább.
Bár a főkapitány szerint a hűségpénz bevezetésével javult a rendőrség munkaerő-megtartó képessége (3200-an vonulhattak volna kedvezménnyel nyugdíjba, kétharmaduk azonban már aláírta, hogy még három-öt évet kész szolgálni) ahhoz, hogy rendkívüli intézkedések nélkül több rendőr legyen az utcákon, a hazai rendészet működésének egészét kellene újragondolni. Kevesebb őrsre, kapitányságra, illetve vezetői szintre volna szükség.
A rendőrség szervezetét a feladatokhoz és nem a közigazgatás szerkezetéhez kellene igazítani. Jelenleg azonban ezzel épp ellentétes folyamatok zajlanak – ismerte el a főkapitány. Aholrendőrőrs van, ott kapitányságot akarnak, ahol körzeti megbízott, ott őrsöt. S amelyik polgármesternek, parlamenti képviselőnek megvan a kellő lobbiereje, keresztül is viszi akaratát az illetékes fórumokon. Az már senkit sem érdekel, hogy egy nyolcfős őrs gyakorlatilag működésképtelen, nem alkalmas 24 órás szolgálat ellátására. Ott sem ügyeket intézni nem lehet, sem arra nem alkalmas, hogy járőröket riasszanak egy baleset vagy bűncselekmény helyszínére.
A Rendőrség Tudományos Tanácsa több mint száz civil szervezet bevonásával elkészítette a maga rendészeti koncepcióját, amely valószínűleg egy fiók mélyén fekszik. Előbb vagy utóbb (jobb lenne, ha előbb) azonban elkerülhetetlen egy átfogó rendészeti stratégia kidolgozása és elfogadása, hogy a rendőrség munkájának két választási ciklus között, sőt akár egy parlamenti cikluson belül is, ne a pillanatnyi politikai érdekek és hangulatok szabjanak irányt.
Forrás: nol.hu/Fekete Gy. Attila
Itt egy bő egy órás dokumentumfilm (sajnos nem teljes) az IMF eredményességéről, az interneten sok helyütt fellelhető volt, de ahonnét tudták, eltávolították. Vajon miért? Talán mert olyan ötletek és megvalósított dolgok is láthatóak a film vége felé, melyekkel kikerülték az IMF-től való függést az emberek?
http://href.hu/x/b0io
A válság nyertese: meredeken nőtt az IMF profitja
2009. december 26. 16:28
MNO - FMM
A tervezett másfélszerese lesz a Valutaalap nyeresége a 2010 áprilisában végződő pénzügyi évben – az IMF igazgatótanácsának közlése szerint profitjuk a korábban várt 453 millió dollár helyett 688 millió dollár lesz.
A nyereség jelentős részét a gazdasági válság miatt kötött hitelmegállapodások és a korábbi hitelkeretek növelése adja, azaz a profit a kamattörlesztések és szolgáltatási díjak növekedéséből adódik.
(hírTV)
Köszönjük a főtitkárnak, hogy a szeretet ünnepén megtisztelt bennünket jelenlétével.